Még több gépjármű alkatrész származhat Magyarországról

Még több gépjármű alkatrész származhat Magyarországról

Még több gépjármű alkatrész származhat Magyarországról 150 150 SZÉCHENYI ALAPOK

2012. június 20. – A Knorr Bremsenek és a Densonak, valamint további járműipari és gépipari ügyfeleknek szállít be a pécsi Matro Kft., amelyben 50 milliós befektetéssel szerzett támogatói részesedést a Széchenyi Tőkebefektetési Alap.

Elsősorban fém alapanyagokból állít elő forgácsolással alkatrészeket a pécsi Matro Kft., immár több mint két évtizede. Termékei három nagy csoportra oszthatók: haszongépjármű-alkatrészek, személygépkocsi-alkatrészek, illetve szerszámgépek komponensei. „Noha a beszállítói piacon ádáz verseny folyik, és a méretgazdaságosság itt is fontos tényező, a Matro mégis hosszútávra meg tudta vetni lábát, köszönhetően speciális stratégiájának.” – magyarázza Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságának elnöke. „A haszongépjármű-piacon már kisebb szériák vállalásával is jelen lehet lenni, ezáltal jobban érvényesülnek egyéb versenytényezők: a rugalmasság, a gyors alkalmazkodás, a szakértelem, a megrendelő igényein túlmutató szakmai támogatás, ráadásul a nyugat-európainál alacsonyabb humánerő költséggel.”

Mercedes-Benz, M.A.N, Scania, a vezető európai haszongépjármű piac legismertebb márkái, ezekben Matro alkatrész is található, köszönhetően a Knorr-Bremsevel kötött beszállítói megálllapodásnak. 1995 óta szállítanak ugyanis fékrendszereikbe alkatrészeket, részint a Magyarországon is jelenlévő Knorr üzemekbe Budapestre és Kecskemétre, továbbá a Knorr-Bremse német és olasz gyáraiba. „Noha az éves árbevételünk 60 százalékát biztosítja ez a hosszútávú megállapodás, az elégedettség mellett idővel a kiszolgáltatottság érzését is meghozta.” – meséli Kleisz Zoltán, a Matro Kft. ügyvezetője. A több lábon állást végül 2010-ben a Densoval kötött nagy horderejű megállapodás biztosította: a japán cég székesfehérvári üzemébe szállítanak alkatrészeket, melyek részegységgé történő összeszerelést követően végül Ford és Volkswagen személygépkocsik motorjaiba szerelnek be.

„Ahogy a Matro Kft. a válság kihívásaira reagált, az nagy súllyal esett latba a befektetési döntés meghozatalánál.” – meséli Csuhaj V. Imre. „Bár 2009-ben azzal kellett szembenézzen a társaság, hogy megfeleződött az árbevétele, és csökkenő fedezetei okán veszteségessé vált, a 2010-es évet máris új piacok megtalálására fordították. A járműiparon belül szélesebb spektrumot céloztak, és a szerszámgép-piacon is erősítettek gyártásban és szervizelési szolgáltatásban. Ez a hozzáállás minden befektetőt megnyugtat a kihelyezés megtérülése felől.” Az új stratégia eredményeképpen 2010-ben már 45%-kal nőtt a bevétel, megközelítve a 700 millió forintot. Helyreállt a társaság eredménye is. 2011-ben pedig már létszámbővítést kellett végrehajtani a Denso megbízás kielégítésére: 76-ról 112-re nőtt a személyi állomány. „A Densonak történő szállítás nemcsak 50%-ra növeli az árbevételen belül a személygépkocsi-alkatrészgyártás részesedését, hanem jó referenciaként szolgál további beszállítói megállapodásokhoz” – mondta Kleisz Zoltán.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alapból juttatott 50 millió forintból 30 millió válik jegyzett tőkévé, a többi a tőketartalékot növeli. Ezzel az alap a Matro Kft-t alapító és vezető Kleisz család mellett 32 százalékos tulajdonossá válik. A friss tőkét létszámfejlesztésre, további modern komputervezérelt megmunkálógépek beszerzésére fordítják, illetve részben alapanyag-vásárlást biztosító forgótőkeként hasznosul.